Tisztelt Olvasó!
A Polgári Szemle társadalomtudományi folyóirat szerkesztőbizottsága nevében megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm.
Kiadványunk a polgári értelmiség elismert szaklapja, 2025-ben már a XXI. évfolyamában jár. Szerkesztőbizottságunk, amelyben a hazai tudományos élet elismert szakemberei vesznek részt, kiemelt céljának tekinti akörülöttünk zajló gazdasági és társadalmi változások szakszerű, hiteles bemutatását. Évtizedekkel ezelőtt, amikor a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával elindult a folyóirat, fő törekvésként fogalmazódott meg, hogy a polgári értelmiségnek publikálási lehetőséget biztosítson, lehetővé tegye a polgári értékelvű közgazdaságtani és más társadalomtudományi diszciplínák körében született kutatások közzétételét. A Polgári Szemle köré szerveződő szakértők, szerzők gondolatai nagyban elősegítették a 2010 nyarától regnáló Polgári Kormány első lépéseit, munkáját, hiszen az ellenzékiségben töltött évek alatt értékes dolgozatok, műhelymunka vitairatok, könyvek születtek a közös gondolkodás és az értékteremtő légkör inspirációjában.
Felgyorsult, és a jóra türelmetlenül váró világunkban hajlamosak vagyunk, hogy egy-egy kellemetlen jelenség, válság után csak előre tekintünk, és a „rossz” visszatérésére ügyet sem vetünk. Az 1929-1933-as nagy gazdasági világválságot a XX. század legnagyobb válságának deklaráltuk. Lehet, hogy túl korán, mert jöttek a világháborúk, az olajválság, a keleti-blokk szétesése és a velük járó gazdasági katasztrófák. A XXI. század elejének rendszereket rengető, 2007-2008-ban kezdődő krízisét pedig úgy véltük, hogy vele máris letudtuk az XXI. század nagy válságát, mialatt banki- és közpénzmilliárdok égtek el, s majd egy évtizeden át konszolidáltuk a következményeket. Ám 2020-ban kezdetét vette a Covid-19-es járvány, amely drasztikus gazdasági visszaesést okozott. Majd mire elmúlt volna, 2022 februárjában két szláv testvérnép évek óta tartó háborúja eszkalálódott. Az orosz-ukrán háború, és a rá adott nyugati válaszok nyersanyagválságot, gazdasági visszaesést, árfolyamromlást, inflációt és pénzügyi instabilitást okoztak. A válság nem a háborúból lett, hanem annak harmadik fél általi helytelen kezeléséből. A háború permanenciája a közel-keleti térség fegyveres konfliktusaink kiújulásával folytatódott. Háborús érzetünket csak fokozza Brüsszel bennünket a fejlesztési forrásoktól elzáró magatartása. Igen háború van, háborúban állunk mi is. Gazdasági háborúban. Brüsszellel, Brüsszel elhibázott politikája miatt.
A háborúban álló felek pedig mindig koalícióban működnek, szövetségekbe tömörülnek. Mi, magyarok is. Fő szövetségesi partnerünk az Európai Unió, amelynek jogi értelemben 20 éve vagyunk a tagjai. De már az 1980-as évek végétől – a csatlakozás reményében – átadtuk számukra a piacainkat, iparunk és mezőgazdaságunk legjavát privatizálhatták. Gazdasági előnyt kértek és kaptak, a későbbi csatlakozásunk fejében. Viszont abból a költségvetésből, amibe mi már előre betettük a bizalmunkat, a vagyonunkat, sőt évről-évre folyó hozzájárulást is fizetünk, viszont akadozva, alig-alig kapunk vissza fejlesztési forrásokat. Nem is támogatást kellene, hogy fizessenek, hanem törlesztést. Törleszteniük kellene a piacaink átengedéséért, a rendszerváltozás eufóriájában tőlünk elprivatizált javakért, amelyek hasznát folyamatosan szedik. Mindeközben gyenge a teljesítménye az európai közösségnek. A nemzetközi versenyképességben egyre inkább lemaradó a fő szövetségesi partnerünk. A világ 10 legnagyobb vállalata között már nincs európai uniós. Az Egyesült Államokéval összevetett termelékenységi mutatója 1995-ben még 95 százalékos szinten állt, vagyis alig maradt el. Mára már az USA hatékonyságától több mint 20 százalékkal leszakadó. Kudarcba fulladt a Lisszaboni stratégia, mármint, hogy az ezredfordulóra az Európai Unió lett volna a világgazdaság legfejlettebb tudás alapú gazdasága. Nem lett. És az ezredfordulót követően megbukott minden reform, amely az Európai Unió egészének fejlődését szolgálhatta volna.
